Hírek
Különös Közzétételi Lista
Alapítvány
Képzéseink
Tanáraink
Dokumentumok
Dolgozóink
EÜ-szolgálat
Külföldi gyakorlatok
Pályázatok
Felvételizőknek
Galéria
Oktatási segédletek
DÖK
Partnereink
E-mail nekünk
Elérhetőségeink
Főoldal
 

Kompetencia alapú oktatás a szentendrei
Petzelt József Szakközépiskola és Szakiskolában



2009. májusa fontos idõszak kezdete iskolánk életében, ekkor derült ugyanis ki, hogy a TÁMOP 3.1.4. számú pályázatán az intézményünk nyert 12.250 000 forintot, amelyet az eredményesebb tanulás feltételeinek megteremtésére fordíthatunk. A pénz megnyerése maga után vonta azt is, hogy a pályázat írásakor vállaltakat teljesítenünk kell a 2009-2010-es tanévben, ami nagy feladatot jelent tanárnak és diáknak egyaránt.

Tanáraink többségét az új módszerek iránti nyitottság jellemzi, meghatározó szempont volt mindig is a fejlõdésre képes, a legmodernebb pedagógiai módszerek alkalmazására és kidolgozására fogékony oktató gárda kiépítése.

Szeretnénk, ha tanulóink továbbra is szívesen járnának iskolánkba, s a kompetencia alapú képzéseink segítségével még több alkalmazásképes tudást szereznének, és eredményesebbek lennének a munkaerõpiacon.

Ennek érdekében a régiek mellett új tanulásszervezési módszereket is bevezetünk, a tanulók újfajta tankönyvekkel találkoznak az órákon, esetleg más formájú lesz a számonkérés. Reményeink szerint ez hatékonyan fogja segíteni tanulóinkat a tananyag elsajátításában, s önmaguk értékelésében.

Iskolánk a 2009-2010-es tanévtõl kezdve vesz részt a TÁMOP 3.1.4-programban, ezt megelõzõen HEFOP pályázaton vettünk részt.

A programban nem minden osztály, ill .pedagógus vesz részt, ennek ellenére az új módszereket mindenki alkalmazza (a régiek mellett), hisz  vannak a teljes testületet érintõ képzések, ill. a tanultakat belsõ továbbképzések során adjuk tovább.

Az iskola pedagógusai továbbképzéseken vesznek részt, hogy az új módszereket elsajátítsák.


A TÁMOP programban résztvevõ osztályok , és pedagógusok:

9.A matematika : Kõszegvári Magdolna

9. B szövegértés, szövegalkotás: Boldizsár Péterné

10.A idegen nyelv(német):Lukácsné Németh Klára

11.B kereskedelmi elmélet:Takácsné Zimányi Mónika

kereskedelmi gyakorlat:Gyõrfi Katalin

mûszaki elmélet:Schmidt Károly

mûszaki elmélet: Sztankits Nándor


Szakmai vezetõ: Takácsné Zimányi Mónika

IKT asszisztens: Simonné Pelles Judit


Ami eddig történt:

2009. szeptember. A tantestületi nyitóértekezleten a TÁMOP pályázat céljainak, feladatainak ismertetése.

2009. szeptember. Iskolánkba az érintett osztályokban bevezettük a projekt elvárásainak megfelelõen a moduloktatást és a tantárgytömbösítést, a 11. B osztályban kereskedelmi és mûszaki tantárgyi tömböt alkotva.

Kompetencia fejlesztési programok bevezetése történt a 9.A, a 9. B és a 10. A osztályokban.

2009. szeptember 15. A szülõi értekezleten az érdeklõdõ szülõk rövid tájékoztatást kaptak a pályázati programról.

2009. október 16.  TÁMOP projektindító nyitónap.

2009. november. Megérkeztek a megrendelt projekttankönyvek.

2009. november 2.A bevont pedagógusok rendszeres megbeszélése.

2009. december 14. A nyílt napon az iskola tanulói és az érdeklõdõk bõvebb tájékoztatást kaptak a TÁMOP programról.

2009. december 11. A bevont pedagógusok rendszeres megbeszélése.

2010. január.15. Az iskolánk nevelõi félévi értekezleten értékelték a tanév elsõ részében elvégzett pályázati munkát és ismertették tapasztalataikat.

A bevont pedagógusok rendszeres megbeszélése.

2010. január.21. Kisértékû eszközök érkezése.

2010.január 5. A bevont pedagógusok rendszeres megbeszélése. Óralátogatások megszervezése

2010. február 2.A projekt eredményeinek megismertetése diákokkal és szül_kkel.

2010.február 9. Nevelési értekezleten a féléves TÁMOP munka értékelése

2010.február 16. A bevont pedagógusok rendszeres megbeszélése.

2010. március Projekt hetek: március 8-31.

Szakképzés múltja, jelene és jövõje Szentendrén.

010. március 2. A bevont pedagógusok rendszeres megbeszélése.

2010. március 10. TÁMOP projekt szakmai ellenõrzése

2010.április Téma hét : április 19-23.

Környezetvédelem Föld Napja


2010. áprilistól Tanárok folyamatos két honapon keresztül tartó továbbképzése


2010. április 13. A bevont pedagógusok rendszeres megbeszélése.

2010. április 25. Az érdeklõdõ szülõk tájékoztatása a program menetérõl .

2010. május A bevont tanárok szakmai továbbképzése.

2010. május 11. A bevont pedagógusok rendszeres megbeszélés

A pedagógiai program átdolgozása a TÁMOP szempontjai szerint

2010 június Tanárok továbbképzése.

2010 június Tantestületi továbbképzések.

2010 június 9. A jó gyakorlat átvétele, adaptálása a pécsi Radnóti Miklós Közgazdasági Szakközépiskolától (´Üzleti prezentáció´)

2010 június 4. A Comenius programban résztvevõ külföldi partnereink tájékoztatása a TÁMOP programról.

2010 június 13. A bevont pedagógusok rendszeres megbeszélése

2010 június 15. A tantestületi értekezleten a projekt értékelése, évi lezárása. A tanügyi dokumentumok lezárása.

2010 június 31. A TÁMOP projekt éves munkájának dokumentálása.



Takácsné Zimányi Mónika
Simonné Pelles Judit
szakmai vezetõ
IKT asszisztens

Galériák:


Bemutatók


Projekt hét: kirándulás


Téma hét: a Föld Napja


Projekt hét: régi szakmák


TÁMOP rendezvények