|
Pályázatot nyert a Naszály-Galga TISZK
Partneriskolái eszközrendszerének fejlesztésére nyert ismét pályázati pénzt a Naszály-Galga TISZK..
A beruházás közel 50 millió forint vissza nem térítendõ pályázati pénzbõl valósul meg és a
gyakorlati képzés tárgyi feltételeinek javítását célozza meg olyan eszközök és
berendezések beszerzésével, amelyek a program központi eszközlistája által meghatározottak,
és eddig nem, vagy csak korlátozottan álltak a gyakorlati képzést nyújtó intézmények rendelkezésére.
A Munkaerõpiaci Alap képzési alaprész 2010. évi decentralizált keretének felhasználására, a
szakképzés tárgyi feltételeinek fejlesztésére irányuló beruházások támogatására kiírt
pályázat célja a régióban megállapított, a gazdaság által igényelt szakképesítések és
hiány-szakképesítések gyakorlati képzésének támogatása, a szükséges eszközrendszer
korszerûsítése, bõvítése.
A váci székhelyû Naszály-Galga TISZK Szakképzõ Központ a tíz partnerintézménye közül
három részére pályázott így a szentendrei Petzelt József Szakközépiskola és Szakiskola,
a gödöllõi Madách Imre Szakközépiskola Szakiskola és Kollégium valamint a váci Király Endre
Ipari Szakközépiskola, Szakiskola és Kollégiumban valósulhat meg a fejlesztés, ahol magas
szinten képzett szakoktatók segítségével sajátíthatják el a diákok a gyakorlatigényes, és
az ipar szereplõi által keresett szakmákat.
A Naszály-Galga TISZK váci partneriskolájában oktatott szakmák közül – többek között –
például az elektronikai mûszerész szakma elsajátításához, életszerû szakmai tapasztalatainak
megszerzéséhez nyújt segítséget egy speciális NYÁK-maró illetve NYÁK-beültetõ berendezés.
Ezeket és a többi szakma oktatásához szükséges berendezéseket a sikeres közbeszerzési
eljárás lefolytatása után kapják meg az iskolák, melynek kiírása már megtörtént
és az eszközökhöz várhatóan még az õsz folyamán hozzájuthatnak majd a Naszály-Galga
TISZK pályázatban érintett partnerintézményei.
forrás:www.pestmegye.hu
|